Olvasási készség fejlődése, fejlesztése I.

Az olvasástanítás az iskolában történik, viszont az anyanyelv elsajátításának bölcsője a család. A tipikusan fejlődő gyermek, akivel minden nap beszélgetünk, mesét mondunk, minimalizáljuk az elektromos kütyük használatát megfelelő szellemi, lelki táplálékot kap az alapozáshoz, amire építkezni lehet. Hat éves korára a gyerek képessé válik az írott anyanyelv elsajátítására. A szókincsfejlődés 6 éves korban nem fejeződik be, folyamatosan bővül. A szakemberek és a család egymással karöltve sokat tudnak tenni az optimális szint elérése érdekében.

Elolvasom “Olvasási készség fejlődése, fejlesztése I.”

Megy vagy meggy nem mindegy, mert nem mind egy!

Az utóbbi években számos vizsgálat eredménye, de a pedagógiai tapasztalat is azt mutatja, hogy mind az általános iskolában, mind a középiskolában megnőtt a tanulási nehézséggel, zavarral küzdő tanulók számaránya. Az iskolában sokszor panaszkodnak a pedagógusok, hogy a gyermek nem érti, amit mondanak neki. Az utasításokat rosszul értelmezi, elvész már a hallott információk között. Sokszor hallom és tapasztalom, hogy visszakérdeznek a gyerekek, gyakran elkalandoznak, nem figyelnek. A gyerkőcök egy csoportjánál a beszédfeldolgozási folyamatok bizonytalansága érhető tetten, amely a beszédészlelés életkori szinttől való elmaradásában vagy súlyosabb esetben a beszédmegértés zavarában nyilvánul meg.  Gyakran a szóértés, mondatértés is problémát okoz. Okozatként a tanulási kudarc jelenik meg, amelyet a későbbi sikertelenség miatt különböző pszichés tünetek is követhetnek viselkedési zavarok, magatartási problémák. Találkoztam már olyan esetekkel is, amikor rövid időn belül megjelentek a viselkedésben jelentkező jelek. Azt kell mondanom paradox helyzet, mert ezek a gyerekek vannak „szerencsésebb” helyzetben, ha fogalmazhatok így, mert hamarabb jelzik,  „figyeljetek rám, segítségre szorulok”. Ezt a” jelzést” hívja segítségül a csemete, s így hamarabb kerül szakemberhez és idejében elkezdődhet a probléma okának felderítése és kezelése. A csendesebb, visszahúzódó gyerekeknél előfordul, csak hosszú idő után derül ki, hogy a tőle elvárt szinttől jóval gyengébben teljesít. Azaz a tanulásra szánt idő nincs arányban a teljesítményével. A beszédészleléshez és megértéshez szükséges, de nem elégséges az ép hallás, tehát ép hallás mellett is megjelenhet a beszédészlelés és megértés zavara.

Elolvasom “Megy vagy meggy nem mindegy, mert nem mind egy!”

Magatartási és beilleszkedési nehézséggel küzdő gyermekek segítése

Egyre nő a magatartási, beilleszkedési nehézséggel küzdő gyerekek száma. Nehézséget okoz ez a problémával küzdő gyermeknek és környezetének is. Ezek a tanulók gyakran a közösség perifériájára kerülnek, beindul egy olyan spirál, ahonnan nehéz őket kimozdítani.  A tünetek megjelenésükkel azonnal szembetűnővé válnak a társas környezet számára, s azonnali reagálást eredményeznek. Sajnos azonban ezek a reakciók elutasítók, a szülők, a család, a pedagógus vagy a közösség azt gondolja a tünetről, hogy az egyén belátására kell hatni, hogy megszűnjön. Ez eredménytelen, hisz az egyén számára nem tudatos a tünet. Ráadásul a türelmetlenség, a büntetés, az állandó figyelmeztetés még inkább erősíti a tünet előfordulását, mert az alapfeszültség a lelki működésben a környezet által fokozódik. Kialakul tehát egy ördögi kör, a tünet tiltása az alapfeszültség fokozódásán (tüneti szorongás) keresztül a tünet fennmaradását idézi elő. Ha tartósan fennmarad, akkor a tünet személyiségjegyként beépülhet a személyiségbe. Ilyenkor már nem elég az okokat felismerni és megszüntetni, hanem a spirált is meg kell szakítani. A tünet megszüntetése akkor következhet be tehát, ha az alapvető szükségletek újbóli kielégülést nyernek, valamint az ördögi kört (ha már kialakult) megszakítjuk. Egyébként a tünet csak tünetváltással szűnhet meg, azaz más tünetek jelentkeznek a korábbiakhoz képest. Fontos, hogy rendelkezzünk olyan elméleti, módszertani tudással, eszközzel amelyek segítségével könnyebbé tehetjük a gyerekek mindennapjait.

 

Elolvasom “Magatartási és beilleszkedési nehézséggel küzdő gyermekek segítése”

A nullától a nyúlig

Amikor tündéri elsőseimmel a számok birodalmában barangoltunk, és ugye rendje módja szerint a számfogalmak kialakításával barátkoztunk, történt meg ez az eset, amit meg szeretnék osztani veletek.  A számok csodás világába szeretnénk a manócskákat, akik ugyebár minap még óvodások voltak, úgy bevezetni, hogy tényleg csodaként éljék meg ezt az utazást.

Elolvasom “A nullától a nyúlig”