A nullától a nyúlig

Amikor tündéri elsőseimmel a számok birodalmában barangoltunk, és ugye rendje módja szerint a számfogalmak kialakításával barátkoztunk, történt meg ez az eset, amit meg szeretnék osztani veletek.  A számok csodás világába szeretnénk a manócskákat, akik ugyebár minap még óvodások voltak, úgy bevezetni, hogy tényleg csodaként éljék meg ezt az utazást.

 

Szóval elérkeztünk a nulla fogalmának kialakításához. Hűen önmagamhoz mindig valami varázslatos sztorival igyekszem az elsajátítandó anyagot a gyerekekkel megszerettetni. Így volt ez a matematikával is. Sokszor az adott helyzetekben születtek meg ezek a történetek, mint ennél a történetnél is.

Nagyon sokszor használtam hasonlatokat a mesékben, attól függően mi volt a cél. Így volt ez a nullával is. Mesélem a történetet nagy hévvel, mutatom is persze kézzel-lábbal a jobb bevésődés érdekében.  És akkor jött a nulla a jégen (mert, hogy tél volt) gurult, gurult, mint a … Újra belekezdtem és akkor jött a nulla a jégen, gurult, gurult, mint a …  A gondolatmenetem lefagyott, nulla, zéró, zérus a mondat befejezésére SEMMI esély így hirtelen. De miután soha nem adom fel, harmadszor is neki duráltam magam. „És akkor jött a nulla a jégen gurult, gurult, mint a…

És ekkor egyik kis hősöm a megmentésemre siet, és befejezi azt, amit én a tanító néni nem tudtam:

„Jött a nulla gurult, gurult, mint a szar.”

Olyan gyorsan, ahogy tudtam a kuncogásomat visszafojtva a tábla felé fordultam, majd vissza és megismételtettem a hasonlatot, igen jól hallottam ez az aminek hallatszik. Akkor már az egész osztály nevetett.

De, és itt van számomra a történet lényege, amiért papírra vetettem.

Megkérdeztem mire hasonlít, hogy tudná a megmentőm másképp mondani?

– Gurul, mint a kaki.

– Rendben, de miért hasonlít rá szerinted?

– Mert a nyuszink ilyet formát kakil, ilyen kereket.

Konklúzió

Lehet elsőre megdöbbentő, amit a gyerek spontán kiejt a száján és mi fejben teljesen más válaszra várunk, de kérdezzük meg miért jutott eszébe, hiszen ez a példa is illusztrálja, hogy teljesen jól gondolkodott a gyerek.

A gyermeki kreativitás és fantázia határtalan, ha csíraállapotában gondozzuk őket, megadjuk a megfelelő feltételeket szárba szökken és virágzásba borul.

Ha szidás helyett meghallgatjuk, akkor értjük meg igazán a dolgok mélységét és ösztönözzük további gondolkodásra.

Egy szó, történet, kép mindenkinek másképp jelenik meg az elméjében, attól hogy más még lehet helyes.  

A gyerekek gondolatai saját tapasztalataikra épülnek.

Aki a pedagóguspályát választja HIVATÁSUL szükséges otthon mozognia a pszichológia világában is, de fordítva is igaz.

A pedagógus is tévedhet, hibázhat és elakadhat, mint mindenki más. Nem szégyen ezt bevallani inkább erény, ha észrevesszük.

Ha a kakiból várat nem is, de önbizalmat és szorongásmentes iskolai létet építhetünk ráadásul tantárgyi koncentrációt is mellé.

Amikor gyerekekkel foglalkozunk, legyen kéznél a humorérzékünk, és üljünk le a földre.

Austin O’ Malley

Derűs, vidám napokat kívánok nektek!