Egyre nő a magatartási, beilleszkedési nehézséggel küzdő gyerekek száma. Nehézséget okoz ez a problémával küzdő gyermeknek és környezetének is. Ezek a tanulók gyakran a közösség perifériájára kerülnek, beindul egy olyan spirál, ahonnan nehéz őket kimozdítani.  A tünetek megjelenésükkel azonnal szembetűnővé válnak a társas környezet számára, s azonnali reagálást eredményeznek. Sajnos azonban ezek a reakciók elutasítók, a szülők, a család, a pedagógus vagy a közösség azt gondolja a tünetről, hogy az egyén belátására kell hatni, hogy megszűnjön. Ez eredménytelen, hisz az egyén számára nem tudatos a tünet. Ráadásul a türelmetlenség, a büntetés, az állandó figyelmeztetés még inkább erősíti a tünet előfordulását, mert az alapfeszültség a lelki működésben a környezet által fokozódik. Kialakul tehát egy ördögi kör, a tünet tiltása az alapfeszültség fokozódásán (tüneti szorongás) keresztül a tünet fennmaradását idézi elő. Ha tartósan fennmarad, akkor a tünet személyiségjegyként beépülhet a személyiségbe. Ilyenkor már nem elég az okokat felismerni és megszüntetni, hanem a spirált is meg kell szakítani. A tünet megszüntetése akkor következhet be tehát, ha az alapvető szükségletek újbóli kielégülést nyernek, valamint az ördögi kört (ha már kialakult) megszakítjuk. Egyébként a tünet csak tünetváltással szűnhet meg, azaz más tünetek jelentkeznek a korábbiakhoz képest. Fontos, hogy rendelkezzünk olyan elméleti, módszertani tudással, eszközzel amelyek segítségével könnyebbé tehetjük a gyerekek mindennapjait.

Mit tehetünk és hogyan lehetünk hatékonyak?

Önmagunkat meghatározni, énképünket kialakítani, önmagunkat próbára tenni és bemérni csak csoportban, társas kapcsolati rendszerben vagyunk képesek. Ennek szép példája, amikor egy csoportszerepet veszünk fel. A felvett csoportszerep, amennyiben beépül az énképbe, akkor állandósul. Ha állandósul, akkor önmagát fenntartani igyekszik (Carl Rogers: énkép állandóságának törvénye), vagy úgy, hogy aszerint gondolkodunk és viselkedünk, vagy úgy, hogy aszerint viszonyulnak hozzánk a társak (szociálpszichológia nyelvén beskatulyázás, vagy Pygmalion-effektus). Ha egy gyermek negatív csoportszerepet (bohóckodó, sértődékeny, pánikkeltő, árulkodó, stb.) vesz fel, akkor az fenn marad, mert nem tud mást felvenni, minden más idegen számára, s a környezet is ezt várja el tőle. De ragaszkodik is hozzá, mert ha kellemetlen is, de így tud kielégülnie az önmeghatározás szükséglete. Ahogy Kulcsár Zsuzsanna írta, még a negatív szerep is jobb a szerep nélküliségtől, azzal együtt, hogy rengeteg feszültséget, konfliktust jelent viselője számára!     

Például egy kötekedős gyermek esetében miként jelentkezik és elégül ki ez a szükséglet. Tételezzük fel, hogy Pistike egy nap az iskolában vagy óvodában nem kötekszik. Észreveszi ezt a pedagógus, s a csoport előtt megdicséri a gyermeket, hogy milyen jól viselkedett ma, egyszer sem kellett figyelmeztetni. Pistike zavarban van, hiszen nem igazán tudja, mit kell ilyenkor csinálni. A pedagógus biztatja, hogy csak így tovább. Miközben a pedagógus elképzeli, hogy Pistike a dicséret hatására holnap is jó gyermek lesz, máris rendbontásra lesz figyelmes. A rendbontóhoz érve látja, hogy Pistike, éppen ráncigálni kezdi szomszédja ruháját. A pedagógus kérdőn néz a gyermekre, s ezt mondja: „Hát nem most dicsértelek meg!”

A pedagógus nem igazán érti mi történt, hisz a behavioristák tanítása szerint, ha megerősítjük a jót, akkor ki kell oltódnia a rossznak. De jelen esetben a gyerek megijed, hisz elveszni látszik a jól berögzült szerep, ahol biztonságban érezheti magát. Beindul az énvédő mechanizmusa és gyorsan vissza kell térnie a megszokott szerepéhez saját biztonsági szükségleteinek kielégítése érdekében.

Viselkedésrendezés

A viselkedésrendezés kulcsfigurái a felnőttek: a szülők és a pedagógusok. Ha a nevelő attitűdje megfelelő, azaz nem a rendetlenkedést látja a gyermekben, hanem az öngyógyító mechanizmust, akkor a gyermeket segíteni, biztatni és többnyire dicsérni fogja. Ilyen attitűd esetén lehet kezdeményezni az „akkumulátorkúra” módszerét. A tünet megszüntetésének 5 lépését mutatom be.

1.Értelmezés: „Nem vagy te rossz, kibírhatatlan, nyughatatlan gyermek (azt a szót használjuk, amelyet a gyermek önmagáról gondol!), pusztán csak az van, hogy a te akkumulátoraid nem tartósak és hamar lemerülnek. Észrevettem, hogy amikor bejössz az óvodába/iskolába, olyankor az akkumulátoraid fel vannak töltve. De később kezdenek merülni. S te anélkül, hogy tudnád, el kezdesz sokat mozogni, hogy feltöltődj. Mert tudod az agyunk is energiával működik, mint ahogyan a telefon, számítógép, televízió. A bennünk lévő akkumulátorokat csak alvással és mozgással lehet feltölteni. Te nem aludhatsz mindig, ezért mozgással fogjuk feltölteni az akkumulátorodat.”

2.Célmeghatározás: „Te olyan ügyes vagy, hogy képes vagy az akkumulátorodat, majd tartóssá varázsolni!” Ehhez készítünk egy olyan hőmérőt, amelynek beosztásai az időt mutatják, mondjuk negyedórás beosztással 8-12 órás intervallumban. A higanyszál addig van kiszínezve, ameddig már a gyermek bírja „töltés” nélkül. A gyermek ily módon figyelemmel tudja követni saját fejlődését, s azt is látja, meddig kell kibírnia ahhoz, hogy neki is tartós akkumulátorai legyenek.

3.Aktivizálás: „Ha úgy érzed, hogy az akkumulátoraid lemerülnek, s nagyon kellene izeg-mozognod, akkor szólj!” Amikor a gyermek szól, akkor mindig kérünk tőle még egy pár percet: „Úgy látom, hogy az elemeid bírják addig, amíg a homokóra szemcséi lehullanak. Addig is figyelj!” Ha a gyermek kibírta, akkor megdicsérjük, s pár percre kiengedjük futni, vagy beleülhet egy forgószékbe, s forgathatja magát. A mozgást követően kérjük meg, hogy feküdjön le a szőnyegre, vagy rádőlve a padra relaxáljon, lazuljon. Ezt követően mutassuk meg az órán, hogy meddig kell kibírnia az óraközi szünetig.

4.Társas környezet bevonása: osztálytársaknak, a szülőknek is partnernek kell lenniük e folyamatban. Sőt, otthon hasonlóképpen kell beosztani a napi ritmust.

5.Megerősítés: Minden helyzetet, melyben a gyermek késleltetés képessége sikeres, jutalmazni szükséges. A piros pontok, jutalmazó kártyák nagyon jó megerősítést jelentenek.

Mindenkinek kell tenni azért, hogy jól érezze magát nem elég várni, cselekvővé szükséges válnunk, főleg miután a hivatásunk egyik eszköze a tanítás/nevelés során saját személyiségünk. Nagy szerepünk van abban, hogy azokat a problémákat, amit a munkánk során tapasztalunk lehetőségeink szerint orvosolni tudjuk. Sok minden szükséges hozzá, a gyermekek szeretete, megismerése, megértése, türelem, kitartás, önbizalom, együttműködés a kollégákkal, szülőkkel. Minden gyermekhez vezet út, hogy megtaláljuk-e az rajtunk áll. Érdemes kitartóan keresgélni, mert ha megtaláljuk, az kölcsönös fejlődést eredményez a gyerekek és felnőttek között.

Derűs tanulást, vidám napokat kívánok nektek!