Egyre több az agresszív gyerek I.

Ranschburg Jenő szerint az agresszió során az egyén nyílt vagy szimbolikus formában szándékosan okoz kárt, sérelmet másokban, önmagában vagy a körülötte lévő tárgyakban. Megmutatkozhat fizikai, verbális és fantázia formájában.  Egyre kisebb korban jelentkeznek az agresszió különböző megnyilvánulásai.  Van olyan gyerek, akihez ha váratlanul hozzáérnek, azonnal üt vagy széttöri ceruzáit, könyveit, székeket dobál, szélsőséges esetben rettegésben tarhatja a társait. A konfliktusait, problémáit csak károsító viselkedéssel tudja megoldani. A szocializációnak biztosítania szükséges az agresszív feszültségek más, a társas kapcsolatok szempontjából megengedett csatornákon történő levezetését. Képzeljünk el több kuktát. Látszólag egyformák, de mindegyikben más összetevő van és ráadásul más hőfokon rotyognak. Optimális esetben nyomásszabályozó szelepből folyamatosan lép ki a gőz, ezek a gyerekek más „hőfokon működnek” és más összetevőkkel rendelkeznek, nem tudják a gőzt, a feszültségüket kiengedni, hanem hirtelen robbannak.  Három  olyan agresszív jelenséget és kialakulásának folyamatát  szeretném bemutatni, amelyek gyakran előfordulnak óvodában és iskolában.

Virtuskodó agresszivitás

Vannak olyan gyerekek, akik ingerszegény környezetben nőnek fel és szabadidejük eltöltésének leggyakoribb módja a televíziózás, videofilmek nézése, esetleg agresszív videojátékok használata. Ezek a gyerekek magas fájdalomküszöbbel rendelkeznek, másrészt a szabadidő eltöltésének ezt a formáját tanulják meg. Bekerülve óvodába, iskolába gyakran játszanak virtuskodó játékot. Gyakorlatilag azonosulnak a filmekben, játékokban szereplő hőssel. Azt halljuk ilyenkor a gyerekektől felelősségre vonáskor, hogy csak játszunk. Gyakran végződik sírással, mert sokszor átmegy rivalizálásba és sok gyerek alacsonyabb fájdalom küszöbbel rendelkezik. E játék agresszív jellegű, de nem agresszió.   Mégis fontos, hogy tudomást vegyünk róla, mert beindíthatja az agressziót.

Hogyan tudunk segíteni?

Mivel a gyerekek sokszor ingerszegény környezetből érkeznek, jól lehet őket motiválni különböző tevékenységekre. Minél korábban kerülnek nevelési intézménybe annál inkább esély van rá, hogy a szabadidő eltöltésének optimális módjaira szocializálódjanak.  Meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy milyen testi érintések, érintkezések vannak, azok milyen hatással (kellemes vagy kellemetlen) vannak ránk s melyek megengedettek a csoportban, osztályban még játék esetén is. Ehhez alkalmazzunk különböző drámajátékot, melynek az instrukciója az alábbi: „Rendezzük sorba az érintéseket úgy, hogy a legfinomabbtól haladjunk a legdurvábbig! A cél az, hogy kimondjuk mely érintések a kellemesek és megengedettek a csoportban, illetve melyek a kellemetlenek és megengedhetetlenek!”

  1. Fuvallat érzékelése: Párban vagyunk, a pár egyik tagja becsukja a szemét, a nyitott szemű játékos óvatosan levegőt fúj egy csupasz testrészre pl. a kézfejére. A csukott szemű játékosnak meg kell mondania hol érezte, illetve kellemes volt-e. Aztán szerepet váltunk.
  2. Hozzáérés: Hasonló az előzőhöz, azzal a különbséggel, hogy társunk ruhájához érünk hozzá.
  3. Simogatás: Egymás fejét, arcát simogassuk meg, s mondjuk el milyen érzés. Beszéljünk a simogatás fontosságáról a társas kapcsolatokban.
  4. Rajzolás egymás hátára: Mutatóujjunkkal rajzoljunk valami egyszerűt formát társunk hátára, melyet ki kell találnia. Itt is beszélhetünk a rajzolás kellemes hasznáról.
  5. Paskolás: Mikor ütögetik a gyerekek a karunkat, vállunkat, hogy rájuk figyeljünk: „Hé óvó néni, tanító néni!” Ezt a paskolást szintén lehet párban játszani, azzal együtt, hogy kihangsúlyozzuk: „Nem fájdalmas, de azt szeretem, ha a nevemen szólítotok és megsimogatjátok a karomat így sokkal kedvesebb és udvariasabb. Így igazi kis lovagok vagytok.” A paskolás lehet még egymás vállon veregetése kedvesen, amikor meg szeretnénk dicsérni valakit. Ezt is játsszuk el!
  6. Masszírozás: A párok egymás hátát megmasszírozzák, azaz nyitott tenyérrel megnyomkodják a hát egyes részeit. Beszéljünk a masszírozás jótékony hatásairól. Dicsérjük meg őket, ha játék közben alkalmazzák!
  7. Szúnyoglecsapás: Mindenki magán csapjon le egy szúnyogot, persze csupasz testfelületen. Érdemes megfigyelni, ki milyen erősséggel csapkodja a szúnyogjait. Beszéljünk arról, hogy milyen csípős jellegű fájdalommal jár, s hogy a helye be is pirul. Nagyon fontos, hogy sok főként a virtuskodó gyerek félreérti a játékot. Az hiszi, a fájdalomtűrő képességét teszteljük. Ők egyre nagyobbat csapnak magukra, s közben mondogatják: „Nem fáj” Figyelmeztessük őket, hogy a játék lényege nem az, hogy ki miként bírja a fájdalmat elviselni, azt egy másik feladattal, a függeszkedéssel tesszük majd próbára. A játék célja, hogy eldöntsék kellemes-e vagy sem. Kiemeljük, hogy ez a társas érintés már nem megengedett, hisz bepirosodhat a bőr. Szúnyogot, legyet stb. nem illik másokon lecsapni! Figyelmeztetni kell az társát, ha valamilyen rovar rárepül.
  8. Pofon, öklözés: A pofont és öklözést csak homlokfelületen lehet bemutatni. Szintén magukon játsszák el. Érdemes elsimított homlokfelületen az érintés fokozatait végig próbálni, s hangsúlyozni, hogy ahol már hirtelen süpped a kéz, ott már a bőrfelszínünk is sérül. Pofon esetén a bőrön kékes lilás lenyomatot, az öklözés akár törést, repedést, vérzést is okozhat.

A játék végén emeljük ki, hogy a paskolás, a szúnyoglecsapás, a pofon és az öklözés tiltott testi érintésnek számít még a játékban is. Erre figyelmeztessék is egymást. Érdemes ezt a dramatikus játékot többször eljátszani, a pozitív érintéseket többször kiemelni (fuvallat, hozzáérés, simogatás, rajzolás egymás hátára, masszírozás), hogy az emlékezetbe vésés megtörténjen.