Játékos feladatok 1.o-Meixner módszerrel tanulóknak

Decemberben sok a tennivaló az iskolákban is. Ünnepi készülődés, várakozás, kellemes izgalom, meghitt együttlét színesíti be az osztályok hangulatát. A gyerekek nagyon várják a csodát, varázslatot. Ahogyan a termünket, otthonunkat ünnepi díszbe öltöztetjük úgy készül fel a lelkünk is az adventi ünnepkörre. Az órák hangulatával, a motivációval,, a tananyaggal is igyekszünk ehhez az emelkedett időszakhoz alkalmazkodni. 

Elolvasom “Játékos feladatok 1.o-Meixner módszerrel tanulóknak”

Dicséret kártyák-Advent

Holnap lesz advent első vasárnapja, a karácsonyt megelőző várakozás időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetjük a környezetünket és nagyon fontos a lelkünket! Ron Cristian gondolatai csodásan illeszkednek az advent időszakához “Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.”   Hinnünk kell a jóságban, szeretetben, reménységben, hiszen ez az a minta, amit átadunk a gyerekeknek útravalóul. Az év minden napján, így karácsony előtt is, az őszinte szeretetünknél nincs is nagyobb ajándék senki számára.

Elolvasom “Dicséret kártyák-Advent”

Pozitív Identitású Szülői Est (PISZE) V.Kulcsár Ildikóval

Az őszi szürkeséget, színezte be november 21-én este a V. Kulcsár Ildikó a PISZE program meghívott előadója. Személyében egy olyan érző, megértő, csupa szív, embert ismertem meg, aki hosszú évek óta támogató segítséget nyújt írásaival a hozzáforduló anyáknak, apáknak, fiataloknak, minden korosztálynak.

Elolvasom “Pozitív Identitású Szülői Est (PISZE) V.Kulcsár Ildikóval”

A GYERMEKEK JOGÁNAK VILÁGNAPJA

1954-ben ajánlotta először ezt a napot az ENSZ közgyűlése A GYERMEKEK JOGÁNAK VILÁGNAPJA megünneplésére. 1959-ben harminc éve ezen a napon fogadták el „A gyermeki jogok nyilatkozatát”.  A nyilatkozat Az UNICEF az ENSZ Gyermekalapja. Az UNICEF célkitűzése a gyermekek és az ifjúság helyzetének javítása az egészségügy, a táplálkozás, a szociális gondoskodás, az oktatás és a szakképzés területén.

Elolvasom “A GYERMEKEK JOGÁNAK VILÁGNAPJA”