Játékos feladatok szókincs, mondat és szövegértés fejlesztéséhez

Néhány játékötletet ajánlok nektek, amit szülőként és pedagógusként is használhattok. A gyerekek nagyon szeretik és cselekvésbe ágyazottan, játékosan sajátítják el az ismereteket. Érdemes beszereznetek zsebes dobókockákat, mert rengeteg lehetőséget rejt magában.  A kocka zsebeibe témáknak megfelelően helyezhettek el képeket, szavakat, kérdéseket csak a fantáziátok szab határt a használatának. Bármilyen órán használható kooperatív munkához is szuper, itt már a gyerekek tölthetik meg tartalommal a zsebecskéket. El is nevezhetitek varázskockának, mert igazi csodák képesek születni használatukkal.

Elolvasom “Játékos feladatok szókincs, mondat és szövegértés fejlesztéséhez”

A szövegértés, szövegfeldolgozás fejlesztése

Már nagycsoportos óvodásoknál, de leginkább kisiskoláskorban elengedhetetlenül fontos a szövegértés, és a szövegfeldolgozás és szöveg visszaadásának, újraalkotásának a fejlesztése. Sajnos a tévénézés, a túlzott számítógép-használat megöli a belső képzetáramlást. Mivel készen kapja a gyerek a vizuális megjelenítést, ezért nincs szüksége fantáziálásra. Ráadásul a rajzfilmek egy része nem is bírnak megfelelő tartalommal és cselekménnyel. A vizuális és auditív effektekre építve harcra, küzdelemre szólítanak. Azon túl, hogy nem adnak lehetőséget a rajzfilm történéseinek belső megjelenítésére, még erőszakra is ösztönöznek. A túlzott tévénézés és számítógépezés másik káros hatása, hogy elveszi az időt a játéktól és a kommunikációtól. Az audiovizuális eszközök hiányában a gyermek „kénytelen” játszani, a játékhoz pedig belső képzetáramlásra, fantáziálásra és kreativitásra van szükség.

Elolvasom “A szövegértés, szövegfeldolgozás fejlesztése”

Egyre több az agresszív gyerek III.

Miután valójában egyre több az agresszív gyerek tudnunk  kell segítő kezet nyújtani a csemetéknek, családoknak. És tudnunk kell segítő kezet elfogadni is. Fontos, hogy felismerjük a kompetenciáinkat és vonjunk be segítő szakembereket a folyamatba attól nem válunk kevesebbé, de azt sem jelenti, hogy minden megoldást pl. a pszichológustól, fejlesztő- vagy gyógypedagógustól várunk. Ez egy közös „munka” a gyerekekért.  A segítségnyújtás a közösségerősítésében, a közösség tagjaiban az „együttérzés, megértés, egymás segítése” normáinak kiépítésében, valamint az agresszív gyerekek személyiségének megfelelő formálásában rejlik.  A kulcselem a kezünkben van,  sokat szükséges kommunikálnunk a közösséggel, ismerni kell a közösség struktúráját, a vezéregyéniségeket, s azok befolyásolásainak módjait és olyan módszereket szükséges tudnunk, amivel hatékonyan boldogulunk a problémás esetek kezelésében. Erre egy óra kevés egy héten, folyamatos odafigyelést, értőfigyelmet és szeretet kíván minden nap, minden órán és az órákon túl is. Ez hosszú távú, tartós, életre szóló pozitív eredményt teremt.

Elolvasom “Egyre több az agresszív gyerek III.”

Egyre több az agresszív gyerek II.

Vannak gyerekek akik, csak akkor agresszívek, ha frusztráció éri őket.  Ők az impulzív agresszív gyerekek. Valamilyen okból kifolyólag gyenge még az idegrendszerük feszültségtűrő képessége. Az ilyen gyerekek nevelhetősége egyébként jó, csak félő hogy a durva viselkedés miatt, ha nem segítünk, a közösség perifériájára kerülnek, a társai „megbélyegzik” XY és Z „rossz gyerekek” a csoportban vagy osztályban. Ha történik valami rendbontás a közösségben szinte biztos, hogy előkerül ezen gyerekek meggyanúsítása, holott lehet jelen sem voltak a rendetlenkedésnél. Szomorú következményei lehetnek, ha nem tudunk hatékony támogatást nyújtani, ugyanis a rosszcsontok innentől tényleg elkezdenek  agresszíven viselkedni, mert ezt várják el tőlük. A Pygmalon-effektus negatív példája. Lényeges itt is, mint minden nevelési helyzetben a felnőttek szemlélete, a pozitív mintaadás. A gyerekeknek óvodában és az alsó tagozatban jó vagy rossz létezik. Nincs átmenet, nem érzékelik még az apró különbségeket. Ha a pedagógus azt mondja, hogy Pistike rossz, a gyerekek is annak fogják látni, mert a csemeték velünk azonosulnak a mi értékrendünket követik.

Elolvasom “Egyre több az agresszív gyerek II.”